Szeresd magad! Válaszd magad! - Hangzik el sokszor az önismereti könyvekben és kurzusokon. Mire gondolnak ez alatt? Legyek önző? A legfinomabb falatokat tartsam meg magamnak és ne is osszam meg? 

Én sokáig nem értettem, legalábbis nem annyira, hogy magamat válasszam, akár csak egy nap 1 órára, mióta édesanya vagyok. Hisz egy anya elsődleges feladata a gyermekei ellátása, szeretése, biztonságának megteremtése, a meleg otthon kialakítása, megtartása, mondókázás, játék minden mennyiségben és mindez sok-sok önfeláldozással fűszerezve. Legalábbis ez van belénk kódolva. Igen ám, de ahogy szalad előre a világ és egyre jobban zárjuk a kapcsolati hálóinkat, a nagycsaládos minta egyre veszendőben van, úgy marad egyre jobban egyedül az anya a mindennapi gyerek- és háztartás körüli feladatokkal, amit azelőtt megosztottak a generációk és mivel mindezek elvégzésére egyedül vagyunk, elég önzőnek hangzik a Válaszd magad! mondat.

Mikor első kisfiam pár hónapos volt én pár perc kávészünet és néhány lopott vaníliás karika majszolásnál több időt nem szántam magamra. Úgy éreztem nem is vágyhatok többre, legalábbis még nem lesz 3 éves a kicsi ember, mert hát addig mellette a helyem minden percben és mikor ő pihen, akkor meg haladni kell az egyéb feladatokkal. Így a kávézás és kekszezés volt az én kis időm - na persze meg a pár perces zuhanyzás (nem is gondoltam azelőtt, hogy ilyen gyorsan is lehet zuhanyozni :)). Messzebbre nem jutottam, csak a kekszes szekrényig.

Lassan rájöttem, hogy azért teszem ezt, hogy lopjak egy kis időt magamra és boldogság hormonra vágytam. Idővel kitaláltam, hogy elmenekülök a szekrény elől :) és tartalmasabb, egészségesebb időt töltök magammal, így sokat sétáltunk akár milyen idő is volt. De tényleg. Egyszer orkán szél fújt, férjem meg akart lepni, hogy hazaugrik egy ebédre, gondolta ilyen ítéletidőben tuti otthon vagyunk. Hát tévedett. A kendőben a lehető legnagyobb biztonságban volt a pici, én meg jó alaposan kiszellőztettem a fejem, szó szerint. Nem hiszitek el milyen jól esett. Van amikor muszáj kiszabadulni a négy fal közül.

De ott is egyedül voltam és arra koncentráltam, hogy a kicsi aludjon, én meg bezártam magam a még rám váró tennivalók gondolatába. Később még egy lépéssel előbbre jutottam. Találtam néhány hangos könyvet és amíg sétáltunk azokat hallgattam. Igazi felüdülés volt más hangját is hallani a sajátomon és a baba hangokon kívül napközben :) Idővel, szép lassan odáig is eljutottam, hogy 1,5 éves kora körül adtam magamnak pár órát nélküle is. Vajon miért olyan nehéz magunkat választani édesanyaként? Aggódás, félelem és bűntudat nélkül ráadásul, különösen mikor picik a gyerekek. Pedig akkor (is) nagy szükségünk van önmagunkra, a kiegyensúlyozottságunkra, ami törékeny tud lenni a négy fal között, két lábon járó “tejes kancsóként”, alváshiánnyal és még sorolhatnánk, igaz?

Tudjátok mire jöttem rá? Hogy idővel önmagam fontosságát abban realizáltam, amit csináltam és nem pedig abban, aki a csinálás mögött van. Válaszd magad! Hogy önmagad lehess!