Múltkori témám “A merj változtatni és változni”... Hát ezt most meg is kaptam az élettől feladatnak, hogy megtaláljam ismét a változtatás módját és útját...

Megkezdődött a nyári szezon: két kisfiú, Balaton part, ingázó apa, 3 hónap…

Azt hiszem mikor olvasod e sorokat arra gondolsz: “Azta, de szerencsés ez a csaj, micsoda lehetőség, én is ott tudnék tölteni 3 hónapot a Balatonnál, munka terhe nélkül, kertes házban, csendben, nyugalomban, sokat pancsolva a vízben, egy jó könyvvel a kezemben, ebéd utáni nagy szunyával egy hűs árnyékban, esténként, mikor a srácok alszanak egy frissítő pohár bor kíséretében nézném a csillagos eget…” Ugye milyen jól hangzik?! :) De vajon ezt 3 hónapon át tudjuk is kivitelezni 0-24 órás többnyire egy személyes felügyelet terhe mellett?

Szerintem lehetséges, bár nem mondom, hogy én nem éltem és élek meg lelki hullámvölgyeket, -hegyeket, de ha meg tudjuk őrizni lelki stabilitásunkat és kiegyensúlyozottak vagyunk, akkor bármire képesek vagyunk.

A kiegyensúlyozottság az a képesség, hogy egyszerre használjuk a fejünket és a szívünket.

Hogy néz ki valójában az előszóban említett nyár, legalábbis az én megéléseim alapján?

Azt hiszem normális családi állapotban is megtapasztalható az "egyszülőség", például esetünkben, amikor az ember leköltözik 3 hónapra a Balatonra, javarészt egyedül két kisgyerekkel. Tudom, ez most túlzásnak hangzik, de ha belegondolsz vagy netán már tapasztalatod is van benne, akkor érted mire gondolok.

Az első 1 hónap még igazi nyaralás, élvezed minden percét, a gyerekek mosolyát, jókedvét, jó velük futkározni, biciklizni, labdázni, a strandon együtt fagyizni, ugrálni a vízben. Hétvégente pedig örül mindenki, hogy együtt a család. Aztán kezdődnek a kicsit nehezebben megélt napok. Elkezdesz vágyni egy kis csendre, egyedüllétre, önálló döntésre, nyugalomra a parton, eleged van a fagyiból és a maszatos, ragacsos kezecskék állandó törölgetéséből, nem akarsz többet a vízbe menni, labdázni, nincs kedved lecuccolni a partra a sok vízi felfújható játékkal a hátadon, valahogy elkezd minden kötelességgé válni. Mikor hétvégén veletek van a férjed legszívesebben otthagynád őket pár órára vagy egy hétre :), de aztán megszólal egy hang a fejedben: “De hát nem hagyhatom itt őket, végre együtt van mindenki, pont most legyek önző? Hogy is tehetném?” És ennyiben is hagyod, aztán jön a hétfő, amikor irigykedve nézed a távolodó autót, hogy kedvesed egyedül alhat az ágyban otthon, “csak” dolgoznia kell menni és esténként lehet még egy sört is meg tud inni a barátaival.

Egy idő után az idegeid, a vágyakozó gondolataid és a türelmed próbára tesznek. Persze, ha hagyod!

Rajtad áll akár a Balatonnál vagy, akár otthon töltöd el a nyári szünetet még fő állású anyaként (bár szerintem egy anya mindig is fő állásban marad anya, mindegy, hogy dolgozik e már vagy sem…). Tegyél magadért, időről időre válaszd magad, hogy újra és újra 100%-ot adhass a családodnak magadból, töltsd újra az elemeidet!

Persze ez nem mindig ilyen triviális. Sokszor küzdök magammal én is, hogy az adott pillanatban tudjak maradni és lehetőségnek lássam, ne pedig tehernek. Gondolj bele, két kisebb gyerek mellett mire jut idő és energia már ami a magánéletedet illeti? Mikor tudjuk után tölteni az elemeket? Napközben a parton?! Esetleg este, mikor már elcsendesül a ház?! De akkor mire jut még energiánk? Tőlünk függ!

Ha stabil vagy belül és béke van benned, akkor körülötted is béke lesz. Gondolj csak egy jó erős gyökerekkel rendelkező fára. Ha stabilan kapaszkodik a földbe vastag, erős gyökereivel, akkor jöhet bármilyen nagy vihar nem tudja kicsavarni a földből, nem hajlik meg a nagy szélben.

Manapság a házimunka mellett rengeteget mondókázunk, csúszunk-mászunk, társasozunk, szerepjátékozunk, sétálunk, játszóterezünk. Ez mind már egy szülői elvárás önmagunk felé, a gyerekkel annyit kell foglalkozni és játszani amennyi a csövön kifér. Ezzel egyetértek, de csak egy bizonyos mértékig. Félek manapság elbillen a mérleg és többet próbálunk meg magunkból adni, mint amennyi van bennünk.

Elfelejtünk újra töltődni. Egy idő után a lehetőségeket sem látjuk és nem is keressük, talán azt gondoljuk nem is jár nekünk, hisz ez a dolgunk. De ha nem töltjük újra az elemeinket, akkor hogy tudjuk a gépezetet teljes kapacitással hajtani, legalábbis hosszú távon?

Meg kell találnunk a módját a feltöltődésnek. Csak bátorság, nyitottság és rugalmasság kell hozzá...

Következő cikkemben megosztom a titkom, hogy maradok stabil és kiegyensúlyozott anya, hiába hallom napjában százszor: "Anya, gyere játsszunk együtt!"

Kíváncsi vagy a folytatásra? Kövess itt az alohamom.blog.hu-n és és Facebookon is!