Merj változtatni és változni!

A minap volt szerencsém kitekinteni a saját kis skatulyámból, kaptam egy másik szemüveget, melyen keresztül nézem életem. Mindenkinek vagy egy ilyen szemüvege. De tudjuk cserélni? Észre vesszük, ha érdemes lenne váltani? Van esetleg a környezetünkben egy “látszerész”, aki észreveszi, hogy másikat kéne csináltatni? Észre vesszük egyáltalán, hogy ott csücsül az orrunkon, ápoljuk, megtörölgetjük néha? Vagy el merünk menni egy “látszerészhez”, aki segíthet?

Tegnap volt szerencsém egy egyszülős kör beszélgetésben részt venni és pici betekintést nyerni mások élethelyzetébe. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy adtak rám egy másik szemüveget, sokat tanultam megint magamról mások tükrében. Nagyon élvezem ezt az utat, a nyitottságot a világra, a sokféle élethelyzetből való tanulást.

Visszagondolva korábbi önmagamra, mikor első babával voltam otthon - erről már írtam pár sort az egyik Facebook postomban. Valahogy így hangzana a mostani Csilla tanácsa az akkori Önmagam számára:

Ne felejtsd el a külvilágot szemlélni néha és kitekinteni a saját valóságodból. Ha épp egy rosszabb pillanatban vagy, állj meg nyugodtan, higgadj le és gondold végig a helyzeted. Vegyél fel egy másik szemüveget és nézd meg magad annak tükrében. Gondolj arra milyen szerencsés vagy, hogy otthon lehetsz hónapokon vagy éveken keresztül a kisfiaddal, megismerhetsz egy új világot, új életet alakíthatsz ki magadnak és mindezt nem egyedül kell tenned, hanem hármasban, férjeddel és a kisfiaddal vagy egyéb környezetedben lévő segítőkkel, nagyszülőkkel, barátokkal. De az sem baj, ha nem így látod, akkor légy bátor és merj változtatni. Nem kell feladnod magad, nem kell meghasonulnod, csak a változást jól megélned és a lehető legtöbbet tanulnod belőle.

Emlékszem mennyire ki tudtam borulni, ha egész nap a lakásba szorultam - mondjuk mert esett az eső - a pár hónapos kisfiammal, aki mivel nem volt levegőn, nem érte elég inger, nyűgös volt, persze ugyan ezen okból én is az voltam, amitől ő még jobban nyűgös volt, hiszen a kis antennáival engem érzékel, és akkor folytathatnám, hogy ki volt nyűgösebb és miért. Ezeken a napokon nagyon nehéz volt másképp látni a világot. Bezárva éreztem magam, magányosan, egyedül hagyva és úgy éreztem nem is panaszkodhatom, hiszen a világ legcsodásabb élethelyzetében vagyok otthon, nem dolgozom, “csak” a gyerekkel vagyok, hálóingben lehetek egész nap, nincs gondom semmire, csak élveznem kellene minden percet. Kinek panaszoljam el, hogy ki akarok szabadulni, egy kis friss levegőt szívni? Kinek mondhatom el, hogy elegem van és nem is élvezem, hogy úgy érzem egy ilyen átsírt nap után, hogy én ezt nem is akarom? Ha szerencsés az ember lánya, akkor egy olyan férj áll mellette, aki mikor haza ér, akkor megértésre talál és együtt feloldják ezt a belső feszültséget, esetleg vállalkozó szellemű apuka lévén elküld mondjuk sétálni, hogy kicsit egyedül lehessek. Minden apukát és más segítőt erre bátorítok, hogy ha tanácstalan, hogy tudna segítséget adni a gyerekek körül, akkor ez egy nagy ajándék, énidőt adni. Ha elkülditek akár csak 1 órára, hogy csináljon amit akar, biztos, hogy újra többet tud adni magából.

De ha nincs ilyen támasz, akkor kihez tud fordulni az anyuka? Nagyszülők, barátok. És ha ők sem támogatják? Hát ebbe kaptam betekintést az egyszülős klubban, ahol annyira eltörpült az én akkori kétségbe esésem... Ebből ered a tanácsom önmagamnak, hogy nézd meg az adott nehéz helyzeted másik szemüvegen keresztül és rájössz nem is olyan nehéz. Persze benne lenni mindig nehezebb, de ha rendben vagyunk magunkkal és figyelünk magunkra, a belső értékeink, ön tiszteletünk a helyén van, akkor minden könnyebb. Minden belőlünk ered, attól függ mi hogy állunk az eseményekhez. Mikor kitekintünk és észre vesszük a másik ember sorsát és kicsit belegondolunk, minden meg tud változni.

És tudjátok mit? Merjünk segítséget kérni, sőt messzebbre megyek el is fogadni azt! Merjük kimondani, hogy nem bírjuk! Akkor is, ha a nagykönyv szerint ennek nem így kéne lennie. Azt gondolom, ha annak idején kicsit jobban megengedem magamnak, hogy elfogadjam vannak nehezebb napok és nem kell annak a képnek állandóan megfelelni, amit a pelenka reklámokban látunk - mosolygós anyuk és csodásan gügyögő baba - akkor könnyebben meglátom a lehetőségeimet. Keressétek a segítséget klubokban, beszélgető körökben, bármilyen anyáknak szóló szervezésekben!