A minap bevezettünk a családunkba egy új szokást, legalábbis elkezdtük. Minden este felváltva elmondjuk lefekvés előtt, hogy miért vagyunk hálásak, akár az életünk során, akár az aznapi események közül. Ez néha átalakul és inkább azt soroljuk fel, hogy mit szeretünk a másikban. Elég szentimentálisan hangozhat, de elmondom miért kezdtük el.

Elég pozitív gondolkodású anyukának tartom magam, sőt párom is az, de mégis egy igen furcsa jelenséget vettem észre a nagyobbik fiamon. Elkezdte mostanában mondogatni, hogy ő mennyire feledékeny, mindig mindent elront és semmit nem csinál jól. Nagyon meglepett, mert használjuk tudatosan a dicséretet, az őszinte, figyelmes dicséretet. Ami annyit tesz, hogy ha rajzol mondjuk egy szépet, akkor nem annyival zárjuk, hogy ügyes vagy, hanem megnevesítjük, hogy mi benne a szép vagy különleges, miért fantáziadús és miben jeleskedik a kisfiam önmagához képest, mondjuk, hogy megtanulta használni bátrabban a színeket.

Amiért meglepett az az, hogy erős szándékom, hogy ne kételkedjenek magukban a gyerekeim, legyenek tisztában a jó tulajdonságaikkal, merjék elismerni, ha valamiben jók és a rossz fel se merüljön bennük. Ezért tudatosan, figyelve a jelen helyzetekre és megélve azt sűrűn visszajelzést adunk a jó tulajdonságaikról, erényeikről.

Erre tessék, itt egy feladat, valami mégsem stimmel…

Első alkalommal, mikor ez a becsmérlő mondat elhangzott, akkor egyből kértem, hogy mondjunk közösen 5 jó dolgot, amit szeret magában. Képzeljétek erre mi volt a reakció? Nem akarta… Nem akarta befogadni a jót és azt mondta, nem, ő inkább rossz. Aztán hallgattam egy darabig és láttam, hogy ezt valójában ő sem gondolta komolyan és beleegyezett, hogy mondjuk 5 jó dolgot. Kérte, hogy én kezdjem. A harmadik után kezdett belejönni és látszott, ahogy derül fel az arca és kezdi megélni a jó tulajdonságait, hogy ő valójában mennyire figyelmes, kedves, jószívű, szereti a családját, szereti saját magát… Csodás élmény volt ezt látni szülőként! :)

A kicsinél is történt egy igen érdekes reakció. Egyik este, mikor elkezdtük sorolni a jó tulajdonságaikat, ő elbújt és azt mondta nem akar részt venni a játékban, de azért látszott, hogy kíváncsian kukucskál a szekrény mögül. Mi nem hagytuk abba, mondogattuk, hogy mi milyen tulajdonságot szeretünk benne nagyon. Érdekes volt, ahogy a kis védelmi bástyája mögül egyre kacérabb mosollyal tekintett ki és várta, hogy mi jön még, mit mondunk még, látszott, hogy simogatják szavaink a füleit, mint például: elég vagy, úgy vagy jó, ahogy vagy, figyelmes, kedves, jószívű, mosolygós, barátságos kisfiú vagy…

Azt hiszem ez egy igen jó szokás lesz és megtartjuk egy jó ideig! :)

Azt is gondolom, hogy nem csak a gyerekeinknek tesz majd ez jót, hanem a mi lelkünket is emelni fogja, hisz mi felnőttek sem koncentrálunk (eleget) a saját jóságunkra...

AlohaMom

#AlohaMom, #mindenkibenottvanajó, #együttlennijó

Ha úgy érzed hatással volt rád a gondolatom, örömmel veszem, ha megosztod másokkal is, elküldheted barátaidnak, ismerőseidnek, hogy bennük is elindulhassanak gondolatok, érzések a szülőséggel, anyasággal, apasággal kapcsolatban. Fantasztikus érzés lenne, ha a munkámnak hatása lenne és minél több anyukához és apukához eljutna.

Számomra is fontos, hogy tudjam milyen érzéseket keltenek benned gondolataim. Megköszönöm, ha bármilyen formában jelzed felém, akár a tetszik gomb megnyomásával.

Ha szeretnél hetente beleolvasni a gondolataimba, akkor jelölj be nyugodtan Facebookon, vagy kövess itt a blogon.

Aloha és Mahalo